Jenson Button odaszúrt Rosbergnek: Elárulta, miért nem lesz balhé a Mercedes versenyzői közt
Jenson Button kijelentette, hogy George Russell és Kimi Antonelli nem lesznek a következő Lewis Hamilton – Nico Rosberg páros. Méghozzá...
1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal.
Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre.
Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.
Jenson Button kijelentette, hogy George Russell és Kimi Antonelli nem lesznek a következő Lewis Hamilton – Nico Rosberg páros. Méghozzá...
A 44 éves, rangidős versenyző, Fernando Alonso családi okokból késve érkezett meg Suzukába és kihagyta a csütörtöki médianapot. Ennek oka,...
Lewis Hamilton csütörtökön kijelentette, hogy minden eddiginél elkötelezettebb a Forma–1 iránt. Miután tavaly finoman szólva felejthető első ferraris évet zárt,...
A Japán Nagydíj hétvégéje nem sprinthétvége, így a pénteki első szabadedzés után a megszokott módon következett a második. A zöld...
Magyar idő szerint hajnali fél 4-kor kezdetét vette a Japán Nagydíj első szabadedzése. A versenyzők nem is teketóriáztak, mielőbb a...
A mai nap legváratlanabb híre talán, hogy Verstappen addig nem volt hajlandó beszélni a sajtóval, amíg Giles Richards, a The...
A Mercedes domináns szezonkezdése után George Russell úgy véli, a rivális csapatok máris azon dolgoznak, hogy szabálymódosításokkal törjék meg a...
Változtatott az FIA, és a Japán Nagydíj kvalifikációjára kilencről nyolc megajoule-ra csökkenti az egy kör alatt gyűjthető elektromos energián. A...
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso és partnere, Melissa Jimenez első gyermeküket várják, a baba érkezése pedig pont a suzukai versenyhétvégére...
A Mercedes látványosan erősíteni kezdte a Toto Wolff-márkát. Hogy ez most csak Japánnak szól-e, vagy általánosságban is erősíteni tervezik a...