Jön az F1-es szezonzáró Abu Dhabiban, Wolff pedig ismét Michael Masit hecceli
Toto Wolff, a Mercedes főnöke nem tudta megállni, hogy ne szóljon be diszkréten a korábbi versenyigazgatónak, Michael Masinak. Masi felügyelte...
1998 óta követem a Forma–1-et, 2010 óta pedig újságíróként is foglalkozom az autósporttal.
Fő területem a Forma–1, különös tekintettel a sport gazdasági hátterére és a csapatok, illetve versenyzők mögötti történetekre.
Emellett rendszeresen és kritikus szemmel figyelem a női versenyzők és bajnokságok történéseit is.
Toto Wolff, a Mercedes főnöke nem tudta megállni, hogy ne szóljon be diszkréten a korábbi versenyigazgatónak, Michael Masinak. Masi felügyelte...
A csütörtöki kimerítő, késő éjszakai program miatt a paddock, a garázsok személyzete és a versenyzők sem tudtak igazán rápihenni a...
Fernando Alonso úgy véli, a jelenlegi Forma-1-es autók a nagy sebességű egyenesek után a Las Vegasban jelenlévő lassú kanyarokra nem igazán...
Lewis Hamilton bevallotta, hogy elgondolkodott már azon, hogy visszavonuljon-e a Forma-1-ből. Azonban eltökélt szándéka, hogy továbbra is hajtson a példátlan...
Lando Norris emlékeztette Fernando Alonsót F1-es veterán státuszára a Las Vegas-i Nagydíj előtt. Még a csütörtöki sajtótájékoztatón Alonsót a jetlag...
Las Vegasban mondhatni mindent lehet, Heidi Klum pedig alaposan ki is használta ezt. A hétvégi Las Vegas-i Nagydíjon annyi világsztár...
A Forma-1 drága sport. És odáig eljutni is drága. A motorsportok legelső szintje, a gokartozás is komolyan megterheli a családok...
Lewis Hamilton 40 éves lesz, amikor aktuális szerződése 2025-ben lejár a Mercedesnél. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azonban elismerte, hogy...
Lando Norris megnevezett öt versenyzőt, akik szerinte képesek lennének kihívni Max Verstappent a második Red Bullban. Sergio Pérez az év...
Rajongók pert indítottak a Las Vegas-i Nagydíj ellen. Az F1-es esemény a kezdetektől fogva problémákkal volt tűzdelve. A helyiek, a...