Olasz sajtóértesülések szerint Carlos Sainz nem hosszabbítja meg a 2024 végén lejáró szerződését a Ferrarival. A médium pedig meg is...
Miután tegnap teljesen kihagyta a második szabadedzést elektronikai hiba miatt, ma az élen kezdett Charles Leclerc és a Ferrari Silverstone-ban!...
Július 21-23. között rendezik a Formula-1 Magyar Nagydíjat, amire idén is óriási az érdeklődés, a vasárnapi versenynapra már tavaly decemberben...
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy az Ezüstnyilak milyen szerepet játszanak a Brad Pitt főszereplésével készülő F1-es film forgatásának...
A finnek nem a szemérmességükről híresek, ezt talán kijelenthetjük. Kimi Räikkönen sem finomkodott, egyszerűen csak tette, ami jól esett neki....
Nyck de Vries azt állítja, továbbra is figyelmen kívül hagyja a médiában megjelent híreket, amelyek a Forma-1-ben a jelenlegi bizonytalan...
A korábbi Forma-1-es futamgyőztes Juan Pablo Montoya bízik benne, hogy a bajnokságot vezető Max Verstappen elhallgattatja a kritikusait azzal, hogy...
Lewis Hamiltont lenyűgözte Brad Pitt a vezetésével, mióta a színész elkezdett készülni F1-es filmjének főszerepére. A közelgő produkció forgatására a...
A Haas lehet legelső Forma-1-es istálló, amelynek teljesen biztossá válik, hogy kik lesznek majd a pilóták a következő évben, erről...
A Brit Nagydíj második szabadedzésén is Max Verstappen volt a leggyorsabb. Mögötte Carlos Sainz és némi meglepetésre Alex Albon végzett....
F1 pontverseny (Top5):
|
Versenyzők:
|
|
|
1. Kimi Antonelli
|
156
|
|
2. Lewis Hamilton
|
115
|
|
3. George Russell
|
106
|
|
4. Charles Leclerc
|
75
|
|
5. Lando Norris
|
73
|
|
Csapatok:
|
|
|
1. Mercedes
|
262
|
|
2. Ferrari
|
190
|
|
3. McLaren
|
141
|
|
4. Red Bull
|
89
|
|
5. Alpine
|
60
|
| Frissítve: 2026.06.14. 19:42 |
A technikai sportokban a folyamatos fejlesztés elengedhetetlen. Mi sem szerettünk volna egy helyben toporogni, ezért az elmúlt időszakban megújítottuk weboldalunkat....
Következik a Forma–1-es Osztrák Nagydíj, én pedig egy Magyarországon is közkedvelt osztrák édességet ajánlok neked a hétvégére – ha ebben...