Esteban Ocon megdöntött egy rekordot az Osztrák Nagydíjon. Bánatára azonban nem olyasmiről van szó, amit majd büszkén mutogathat. A francia...
Túl vagyunk a Motorsportol.hu első teljes hónapján, és köszönhetően nektek, remekül sikerült ez a rajt. Alapvetően nem szeretnénk ebből rendszert...
A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali szerint a német hatóságokon múlik, hogy a megszűnt Német Nagydíj újraélesztésén dolgoznak-e. A szomszédos Ausztriában...
Megannyi kritika szokta érni a Ryanair fapados légitársaságot a szolgáltatásai tekintetében, azonban ismét bebizonyosodott, hogy a közösségi médiájukat kezelő munkatársukra...
A Red Bull második Forma-1-es csapata, az olasz székhellyel rendelkező AlphaTauri a jövőben egy angliai telephelyen fog működni. Ezt a...
Mint azt írtuk korábban, az Osztrák Nagydíj leginkább a pályaelhagyások miatt kiosztott büntetések miatt volt érdekes. Az igazi káosz azonban...
Tragédia történt még szombaton a Formula Regional spái versenyén, ahol egy 18 éves pilóta vesztette életét. A holland pilóta balesete...
Christian Horner úgy érzi, hogy a Forma-1-nek foglalkoznia kell a pályaelhagyásokkal, az Osztrák Nagydíjat pedig "amatőrnek" bélyegezte. Az időmérő alatt...
Az Osztrák Nagydíjat leginkább az 5 másodperces időbüntetések kiosztása határozta meg, mert a versenyzők rendre figyelmen kívül hagyták a pálya...
Max Verstappen rövidre zárta a Forma-1-es világbajnoki címről szóló beszélgetéseket annak ellenére, hogy az Osztrák Nagydíjon aratott győzelem után 80...
F1 pontverseny (Top5):
|
Versenyzők:
|
|
|
1. Kimi Antonelli
|
156
|
|
2. Lewis Hamilton
|
115
|
|
3. George Russell
|
106
|
|
4. Charles Leclerc
|
75
|
|
5. Lando Norris
|
73
|
|
Csapatok:
|
|
|
1. Mercedes
|
262
|
|
2. Ferrari
|
190
|
|
3. McLaren
|
141
|
|
4. Red Bull
|
89
|
|
5. Alpine
|
60
|
| Frissítve: 2026.06.14. 19:42 |
A technikai sportokban a folyamatos fejlesztés elengedhetetlen. Mi sem szerettünk volna egy helyben toporogni, ezért az elmúlt időszakban megújítottuk weboldalunkat....
Következik a Forma–1-es Osztrák Nagydíj, én pedig egy Magyarországon is közkedvelt osztrák édességet ajánlok neked a hétvégére – ha ebben...