Ki lesz a legveszélyesebb? – Norris és Verstappen egymásra mutogat
Lando Norris szerint félni kell Max Verstappentől a Belga Nagydíjon, míg a holland első sorban brit ellenfelétől tart. Ugyan a ...
Lando Norris szerint félni kell Max Verstappentől a Belga Nagydíjon, míg a holland első sorban brit ellenfelétől tart. Ugyan a ...
Lando Norris aukcióra bocsájtotta Herendi mintás sisakját és a befolyt összegből két szervezetet is támogat. A brit versenyző a tavalyi ...
Gyorsan változnak az erőviszonyok 2024-ben a Forma-1-ben. A tavaly verhetetlen Red Bull már futamok óta képtelen nyerni, ami nem véletlen ...
Több éves szponzori megállapodást kötött egymással a Mastercard és a McLaren Racing. Még áprilisban írtunk arról, hogy az amerikai pénzügyi ...
A Hungaroringen megszerezte élete első Forma-1-es győzelmét Oscar Piastri. Ausztrálról révén szó, sokan vártak valami extra ünneplést. Már megszokhatta az ...
Úgy tűnik, a McLaren fokozatosan visszanyeri az aranykorát, a Forma-1-es csapata az idei szezonban két futamgyőzelmet is szerzett már. A ...
Lando Norris elmondta, mikor döntött úgy, hogy vissza adja Oscar Piastrinak a pozíciót. Az első rajtkockából ugyan a brit versenyző ...
Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke a kritikaáradat közepette elismerte, egyértelműbben kell kommunikálniuk a versenyzőikkel a jövőben. Az első két helyről ...
Lando Norris a verseny leintése után szűkszavúan reagált a McLaren-drámára, ám később, a média munkatársainak kifejtette az álláspontját. Bár a ...
Bár ismét új győztest avathattunk a Magyar Nagydíjon Oscar Piastri személyében, mégsem ez lett a verseny legemlékezetesebb eleme. Hanem az, ...
F1 pontverseny (Top5):
|
Versenyzők:
|
|
|
1. Kimi Antonelli
|
156
|
|
2. Lewis Hamilton
|
115
|
|
3. George Russell
|
106
|
|
4. Charles Leclerc
|
75
|
|
5. Lando Norris
|
73
|
|
Csapatok:
|
|
|
1. Mercedes
|
262
|
|
2. Ferrari
|
190
|
|
3. McLaren
|
141
|
|
4. Red Bull
|
89
|
|
5. Alpine
|
60
|
| Frissítve: 2026.06.14. 19:42 |
A technikai sportokban a folyamatos fejlesztés elengedhetetlen. Mi sem szerettünk volna egy helyben toporogni, ezért az elmúlt időszakban megújítottuk weboldalunkat....
Következik a Forma–1-es Osztrák Nagydíj, én pedig egy Magyarországon is közkedvelt osztrák édességet ajánlok neked a hétvégére – ha ebben...